@article{Vajda_Kovács_2022, title={H. Sas Judit : „Mert hát mégis egy polgárlány voltam”}, volume={12}, url={https://socio.hu/index.php/so/article/view/981}, DOI={10.18030/socio.hu.2022.2.91}, abstractNote={<p>H. Sas Judit a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1950-ben, magyar-történelem szakon. Rögtön utána az ELTE-n tanársegéd, majd általános iskolai tanító. Ezt követően a Népművelési Intézet munkatársa lett és művelődésszociológiával kezdett foglalkozni: ekkor írta meg az <em>A magyar népművelés története</em> című egyetemi jegyzetét. 1968-tól az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott. Az első nagyobb kutatást Heves megyében készítette több más elismert kutatóval együtt. Később ugyanitt az életmódra koncentrálva végzett kutatást, melyből több kötet született. Ezután H. Sas Judit érdeklődése egyre inkább a családszociológia felé fordult, ebben a témában készítette el kandidátusi értekezését is 1978-ban <em>(A nőiesség-férfiasság sztereotípiákban élő normái a társadalomban és ezek szerepe a családi életmód alakulásában)</em>.</p> <p>H. Sas Judit 1990 után is folytatta családszociológiai vizsgálódásait. A politikai szociológia is elkezdte foglalkoztatni, és bele is kapcsolódott egy nagyobb volumenű kutatásba. Eredményeit előbb a <em>Szubjektív történelem</em> című, 1995-ben megjelent könyvében, majd a rendszerváltás utáni időszakra vonatkozóan az <em>Új apparátus</em> (1998), illetve a <em>Közelmúlt: rendszerváltások, családtörténetek</em> (2003) című kötetekben olvashatjuk. 2005-ben elnyerte a Szociológiai Kutatóintézet Hegedüs-díját.</p> <p>2021-ben, 95. életévében távozott az élők sorából. A vele készült 2010-es szakmatörténeti interjúval búcsúzunk tőle.</p>}, number={2}, journal={Socio.hu Társadalomtudományi Szemle}, author={Vajda, Róza and Kovács, Éva}, year={2022}, month={szept.}, pages={91–106} }