Bordélyházak és kéjnőtartók a polgárosodó Nagyváradon

Szerzők

  • Áron TŐTŐS

DOI:

https://doi.org/10.18030/socio.hu.2015.1.77

Absztrakt

Absztrakt Jelen írás célja, hogy bemutassuk a nagyváradi bordélyházakat és azok vezetőit. A témát elsősorban társadalom- és rendészettörténeti szempontból kívánjuk megközelíteni. Ez a fajta megközelítés az eddig feltárt levéltári források jellegéből adódik. A Román Állami Levéltár Bihar Megyei Levéltárában őrzött, a kutatás során felhasznált források lehetőséget teremtenek arra, hogy egészen közelről, mikrotörténeti léptékben vizsgálhassuk a bordélyházakat, melyek az egyén és a hatalom, valamint az egyén és a közösség viszonyrendszereinek a lenyomatai is egyben. Mikrotörténeti megközelítést alkalmazunk abban az értelemben, hogy a kutatást egy jól behatárolható területen leszűkített léptékkel végeztük, de az elemzés során törekedünk a folyamatok makromikro irányvonalú ábrázolására is. Az egyes részek vizsgálatakor deskriptív-komparatív módszert alkalmazunk. Továbbá kísérletet teszünk a bordélyházak térbeli vizsgálatára is. Kulcsszavak: prostitúciótörténet, bordélyházak, kéjnőtartók, Nagyvárad

alt_hu

##submission.downloads##

Megjelent

2015-04-01

Hogyan kell idézni

Tőtős, Áron. (2015). Bordélyházak és kéjnőtartók a polgárosodó Nagyváradon. Socio.Hu Társadalomtudományi Szemle, 5(1), 77–104. https://doi.org/10.18030/socio.hu.2015.1.77

Folyóiratszám

Rovat

Szexualitás a társadalomban, különszám (szerk.: Takács Judit)