Egyetemi hallgatónők gyermekvállalási tervei és értelmezései a korhoz kapcsolódó fertilitás-csökkenésről

Szerzők

  • Lilla VICSEK

Absztrakt

Absztrakt Más országokhoz hasonlóan a korábbi évtizedekhez képest Magyarországon is emelkedett a gyermekvállalási átlagéletkor. A gyermekvállalási projekt halasztása esetén a biológiai korlátok miatt fennáll a veszély, hogy egyes nők ne tudják megvalósítani gyermekvállalással kapcsolatos terveiket. Tanulmányok széles köre vizsgálta már a gyermekvállalás időzítését befolyásoló tényezőket. Egy potenciális befolyásoló tényező, ami csak az utóbbi években kezdett nemzetközi figyelmet kapni: a korhoz kapcsolódó fertilitás-csökkenésre vonatkozó tudáshiány a laikusok körében. Ehhez a területhez kíván hozzájárulni jelen írás, azt a korábbi kvalitatív kutatások által elhanyagolt kérdést vizsgálva, hogy hogyan gondolkodnak az egyetemi hallgatónők a kor és fertilitás viszonyáról. A 12 fókuszcsoport során a vizsgált fiatal nők körében biológiai korlátok nem jelentkeztek explicit szempontként gyermekvállalásukat időzítő terveik megfogalmazásakor, a gyermekvállalás időpontjának diskurzusában inkább az volt meghatározó, hogy miket szeretnének, hogy teljesüljön még a gyermekvállalás előtt. A beszélgetések során számos esetben megfigyelhető volt körükben tudásdeficit a biológiai tényezőkkel kapcsolatban, és felbukkantak különböző fertilitás- és technológiai mítoszok – pozitív tévhitek saját fertilitásuk és a lombikeljárás kapcsán. A mítoszokat a csoporttagok gyakran különböző médiából ismert esetekre vagy ismerősök eseteire hivatkozva fejtették ki, ezekből általánosítottak. A diskurzusokban jelentkezett egyfajta ellenálló hozzáállás is, többek között az általuk érzékelt társadalmi nyomásra válaszul. A mielőbbi gyerekszülésre vonatkozóan számos kérdezett több oldalról is úgy érezte, hogy nyomás nehezedik rá, ugyanakkor ezekben a diskurzusokban percepciójuk szerint a korral járó fertilitáscsökkenés nem jelentkezett szempontként. Az eredmények értelmezéséhez az exemplifikáció szociálpszichológai elméletén túl többek között felhasználom a Science and Technology Studies laikusok percepcióira vonatkozó egyes modelljeit. Kulcsszavak: meddőség, gyermekvállalás, fókuszcsoport

alt_hu

##submission.downloads##

Megjelent

2018-09-01

Hogyan kell idézni

Vicsek, L. (2018). Egyetemi hallgatónők gyermekvállalási tervei és értelmezései a korhoz kapcsolódó fertilitás-csökkenésről. Socio.Hu Társadalomtudományi Szemle, 8(3), 80–106. Elérés forrás https://socio.hu/index.php/so/article/view/685

Folyóiratszám

Rovat

Tanulmányok