Száz év magány?

A magyarországi munkáskutatások nézőpontjai a 20. században

Absztrakt

A munkáskutatások időről-időre úgy jelentek meg a társadalomtudományos diskurzusokban, mint a társadalomtudomány „mostohagyerekei”, mintha mindig valamiféle partvonalról szerették volna láttatni vagy megérteni az ipari munkásságot. Vajon mennyiben volt ez így, mennyire volt periférikus a magyarországi munkáskutatás? Egyik előfeltevésem, hogy az iménti kijelentéssel éppen ellenkezőleg: a hazai munkáskutatások rendre a progresszív, nemzetközileg is értelmezhető kutatások közé tartoztak, annak ellenére (vagy talán éppen amiatt), hogy rendre politikai reflexióként is olvashatók voltak. Szinte minden munkáskutatás – a kutatók szándékai ellenére is – felhasználható volt politikai célokra is, ezért rendre kiemelt figyelmet kaptak. A tanulmányban áttekintem azokat a nézőpontokat, amelyeket közel száz év szélesebb visszhangot kiváltó munkáskutatásai alkalmaztak a századfordulós gyárfelügyelői jelentésektől kezdve az 1970-es évekig. Arra kerestem a választ, hogy milyen társadalompolitikai motivációi lehettek a magyar munkások kutatói által használt elbeszélői technikáknak, és hogyan kapcsolódott mindez a nemzetközi társadalomtudományos tendenciákhoz. A másik kérdés ennél összetettebb: miért történhetett az meg, hogy a munkáskutatások rendre politikai színezetet nyertek, illetve, hogy éppen ez, nem pedig újító módszertanuk emelte ki őket a társadalomkutatások köréből?