Bourdieu és az individualizáció paradoxona

Absztrakt

Már Pierre Bourdieu munkásságának kibontakozásával egyidőben jelentkeztek olyan kritikák, melyek az individuális cselekvők döntéseinek autonómiáját hangsúlyozva bírálták a cselekvést strukturális meghatározottságokra visszavezetni kívánó elméletét. Az azóta eltelt évtizedekben a francia és a német szakirodalomban egyaránt megjelentek olyan értékelések, melyek szerint az egyén társadalmi térben elfoglalt pozíciójának pontos meghatározhatóságát posztuláló, döntéseit e pozícióra visszavezetni kívánó megközelítése egyre kevésbé tűnik alkalmasnak a makroszintű rétegződési viszonyok, az egyéni életpályák és a cselekvők által megélt hétköznapi tapasztalat érvényes empirikus és elméleti megragadására.

Írásomban azt igyekszem feltérképezni, hogy mely Bourdieu által meghozott döntések eredménye az, hogy elméletének látszólagos meggyőző ereje az individualizálódás tendenciáinak kibontakozásával arányosan csökken. A „szubjektivista” és „objektivista” szociológiai megközelítések névleges szintetizálása során – explicite mindössze a fenomenológiai orientációjú szociológiával konfrontálódva – Bourdieu kimondatlanul a megértő szociológiai program egészével szembehelyezkedve határozta meg álláspontját. Véleményem szerint ennek köszönhető, hogy elmélete nem rendelkezik azzal a felbontóképességgel, amelyet a strukturális individualizálódás viszonyainak modellálása megkövetelne. Bourdieu a megértő szociológiával szakítva mondott le azokról a biztosítékokról, amelyek hiányában elméletét joggal érheti a strukturális determinizmus vádja.

Az individualizáció folyamatát feltérképezni óhajtó szociológus paradox helyzetben találja magát: a megszokott makrostrukturális elemzési kategóriák jelentőségének fajlagos csökkenésével kutatása tárgya kicsúszni látszik kezei közül, ugyanakkor a tendencia kétségtelen társadalmi-strukturális meghatározottságára való tekintettel joggal érzi magát illetékesnek a kérdés vizsgálatában. A paradoxon feloldására tett javaslatom: a Bourdieu-féle elméleti keretet olyan referenciapontként érdemes tekintetbe vennünk a makroléptékű individualizálódási folyamat kutatásakor, mely kiindulópontot kínál egy olyan nem pusztán az individuális, de hangsúlyosan a szubjektív szemszöget előnyben részesítő megértő szociológiai megközelítés számára, melyet a weberi értelemben véve érvényes, vagyis nem csupán kauzálisan, de értelmi szempontból is adekvát eredmények közlésének vágya motivál.