Tőkespekuláció és képviseleti válság a neoliberális társadalomban

Absztrakt

Bourdieu tőkeelméletének központi érve a posztindusztriális diskurzusok idealizáló feltevéseivel szemben az, hogy a jóléti kapitalista társadalom árubőségének, sokválasztásos fogyasztói környezetének fő következménye nem a társadalom individualizálódása, hanem az, hogy az árucsere és fogyasztás folyamata válik a tőkefelhalmozás és a hatalmi-egyenlőtlenségi újratermelődés fő közvetítőjévé. Kétségtelen, Bourdieu szinte látnoki módon ismerte fel már a ’70-es években, hogy a fejlett kapitalizmus anyagi és szimbolikus javainak egyre nagyobb részét tekintik a társadalmi szereplők tőkeeszköznek, használják befektetésként, melytől nyereséget remélnek, azt, hogy stabilizálni tudják gazdasági-társadalmi pozíciójukat. E tanulmányban amellett érvelek, hogy a bourdieu-i szintézis nem visz közelebb a neoliberális kapitalizmus „tőkepiaci” logikájának, azaz a financializáció, a járadékvadászat, a tőkeeszköz-gazdaság strukturális logikája által meghatározott társadalmi folyamatok megértéséhez, mert e folyamatok értelmezésében – bármennyire ellépne is tőlük –, a posztindusztriális és neoliberális diskurzusok „társutasa” marad. Bourdieu hiába próbálta a neoklasszikus árupiac individualizáló modelljét a „feje tetejéről a talpára állítani” és feltárni a kulturális választások valódi, tőkeakkumulációs természetét – azzal, hogy a szimbolikus és társadalmi tőkék cseréjének folyamatait a neoklasszikus árupiaci modellbe integrálva értelmezi, ignorálja a tőkepiaci csere sajátosságát, különbségét az árucserétől, ezáltal súlytalanná teszi saját elméleti felfedezését a szimbolikus javak kettős természetéről, egyidejű árujellegéről és tőkeeszközjellegéről. A kulturális javak és képviseleti javak kommodifikációja és „tőkeeszközösödése” két egymástól radikálisan különböző piaci értékelési logikát hívnak életre: az árupiac fogyasztói értékelési logikáját és a tőkepiac spekulatív értékelési logikáját. Márpedig e két, egymást kizáró logika egyidejűleg formálja és ezáltal túldeterminálja a társadalmi rendszereket, melyekben kaotikus folyamatok szabadulnak el – megkérdőjelezve a társadalmi rend legitimációját és stabilitását magyarázó bourdieu-i tőkeelméletet.