Emlékezetkonstrukciók Pipás Pista nemváltoztatásáról és gyilkosságairól

Absztrakt

Absztrakt Az 1930-as évek elején, az Alföldön egy családi perpatvar alkalmával az intézkedő csendőrök olyan fenyegetésekről értesültek, ami miatt eljárást indítottak egy tíz évvel korábban történt öngyilkosság ügyében. Kiderült, hogy az első világháború után egy magát Pipás Pistának nevező, férfiként élő nő akasztott fel olyan férfiakat, akiktől saját családjuk kívánt megszabadulni. E bűnügyek révén arra keressük a választ, hogy a bűnnek van-e emlékezete, és amennyiben van, ez pontosan miben érhető tetten. Többféle – társadalmi, kulturális és kriminológiai – szempont figyelembevételével készült vizsgálatunk arra hívja föl a figyelmet, hogy Pipás egyedisége ellenére az ügy sok szempontból jól illusztrálja a korabeli női szerepváltozásokat is, amelyek során a nők nem csak azt sajátíthatták el, hogyan birkózzanak meg a férfiak relatív hiányával, de adott esetben át is vehették a maszkulin szerepeket. A tanulmány az eredeti bűnügyi iratok, valamint korábbi interpretációk – köztük elsősorban Szabó László, egykori bűnügyi újságíró és Ember Judit, dokumentumfilm-rendező megközelítései – alapján a Pipáshoz kötődő gyilkosságsorozat emlékezetének felfejtésével a bűnemlékezet feltárásához kíván hozzájárulni. Kulcsszavak: Pipás Pista, nemi határ-áthágás, társadalomtörténet, emlékezet